Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

A DVTK hazai pályán legyőzte az ASVEL csapatát

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az NB I-ben még veretlen DVTK egy hete először kapott ki az Euroligában, de úgy néz ki, visszatér a győztes széria.

A 6/1-es mérleggel álló piros-fehérek a nyolcadik játéknapon toronymagas esélyesként fogadták az 1/6-nál tartó ASVEL-t. Azóta a franciáknál felépült a Sopronban is megfordult Gabby Williams, a WNBA-sztár Marine Johannes, és csatlakozott a kerethez az előző szezont szintén Sopronban töltő Stefanie Dolson. A hazaiak pechére Milica Jovanovic és a válogatott Kányási Veronika továbbra is harcképtelen.

Az első félidőben a DVTK közel kétszer hatékonyabb mezőnybeli dobószázalékot produkált ellenfelénél, amelynek öt pontos előny lett az eredménye. A fordulás után Gaby Williamsék is megmutatták, miért tagjai az elitsorozatnak, és a vezetést is megszerezték egy ideig, de végül a szurkolóink támogatását élvező csapatunk jobban koncentrált a végjátékban és lelkes játékkal megszerezte hetedik győzelmét (70-64) is az Euroligában – összegezték a meccset a sportklub hivatalos oldalán.

DVTK HUN-Therm – LDLC ASVEL Féminin 70-64 (18-11, 16-18, 15-19, 21-16)

Miskolc, DVTK Arena, 1400 néző. Játékvezetők: Paulina Karolina Gajdosz (lengyel), Alexandra-Ioana Stan (román), Sinisa Prpa (szerb).
DVTK: Aho N. 9/9, Charles 11, Lelik 18/12, Garbin 10/6, Tadić 8. Csere: Grigalauskyt? 12, Tenyér 2, Toman, Aho T. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Lyon: Allemand 2, Johannes 17/3, Williams 6/3, Chery 10/3, Ciak. Csere: Dolson 6, Fauthoux 14, Miyem 4, Joycite 5/3. Vezetőedző: David Gautier.

(Nyitókép: dvtk.eu)