Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 18 vármegyében és Budapesten 57 helyszínen várja az érdeklődőket.

A programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban – tájékoztatott az MME. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME. 

Az évenkénti összesített eredmények alapján tavaly 34 ország, 777 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg a 15125 résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

A hétvégi eseményről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő elektronikus jelentőlap is.