Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

A Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább

Eljött az idő, augusztus 25-től hozzákezdünk a megvalósításhoz – írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója.

Úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a lezárás sokak számára kellemetlenséggel jár, ezért a lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezték meg az utasok utaztatását, a BKK-val szoros együttműködésben villamosjárat-sűrítéssel, buszpótlással, valamint megerősített helyszíni jelenléttel segítik a zavartalan közlekedést és a folyamatos tájékoztatást.

A szükséges közlekedési információkat egy folyamatosan frissülő aloldalon teszik közzé.   

A vonatok pontos menetrendje legkésőbb augusztus 10-től lesz elérhető, hogy mindenkinek elegendő ideje legyen az utazás újratervezésére.

Augusztus 25-től egy hónapon át szünetel a Keleti pályaudvar vonatforgalma, így augusztus 25-től szeptember 20-ig jelentősen módosul a közlekedési rend a Keleti pályaudvart érintő vonalakon.

A MÁV saját forrásából finanszírozott mintegy 4,4 milliárd forintos beruházása során 400-450 szakember közreműködésével és számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű igénybevételével tervezett szerelési munkák eredményeként a Keleti pályaudvaron javulni fog a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken majd a meghibásodások, az üzemzavarok száma – közölték.

A munkálatok ideje alatt 4 hétig a Keletiből nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért a győri, a pécsi, a hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon utazóknak jelentős változásra kell számítaniuk. A menetrendmódosítások és az átszállások miatt az utazási idő megnövekedhet.

A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy már a vágányzár előtti időszakban is tájékozódjanak a mavcsoport.hu/keleti weboldalon, amelyet folyamatosan frissítenek a menetrendi változásokról szóló információkkal, alternatív eljutási lehetőségekkel, javaslatokkal, valamint az utazás megtervezését segítő térképekkel. Interaktív térképet is készítenek, amelyet pár napon belül közzétesznek a weboldalon. (Forrás: mti, fotó:Facebook/Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport)