Idén is megrendezik – immár hagyományosan – „Az év ódaköltője” pályázat eredményhirdetését a Lillafüredi Palotaszállóban a költészet napján.
A költészet napját minden évben április 11-én ünneplik, ebben az évben ez az időpont éppen szombatra esik. Ekkor kerül sor az eseményre délután fél 2-től a Palotaszálló teraszán.
Az ünnepélyes díjátadót követően a Lillafüred Alapítvány és a Hotel Palota Lillafüred közös szervezésében megemlékezést tartanak a vízesésénél, a József Attila szobornál.
A rendezvényen szót kap Borda Krisztina a Hotel Palota Lillafüred Kft. ügyvezetője, továbbá Kemény István József Attila-díjas költő, író, a zsűri elnöke, valamint Antal Balázs irodalomtörténész, zsűritag és Zemlényi Attila költő, a Lillafüred Alapítvány elnöke, mint házigazda.
A díjazott pályamunkákat Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház művésze tolmácsolja.
(Fotó: illusztráció / Lillafüred Alapítvány)




