Kezdőlap BORSOD Borsod - Sport

A MEAFC célja a három pont itthon tartása

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerda este az Egyetemi Körcsarnokban lép pályára a MEAFC-Peka Bau.

Kovács Zoltán együttese a 9.-12.helyéért lévő alsóházi rájátszásban a Dunaújvárost fogadja 20 órától.

,,A szezonban eddig kétszer legyőztük a Dunaújváros csapatát. Higgadt, türelmes játékkal nem alá becsülve az ellenfelet újabb sikert érhetünk el. Nyitás fogadásunkat kell helyre tenni, pontosítani és akkor látványos, eredményes röplabdát tudunk játszani – nyilatkozta Kovács Zoltán vezetőedző.

,,A szerdai mérkőzésről bizakodóan vélekedem, szerintem ha úgy tudunk játszani ahogy tudunk és fejbe is végig koncentrálunk akkor baj nem lehet. – osztotta meg gondolatait a fiatal center, Faragó Bence.

A mérkőzésre a belépés továbbra is díjtalan. Várnak minden kedves szurkolót, továbbá az összecsapást élőben is közvetítik a MEAFC YouTube-csatornáján.