Vasárnap a rendőrség országos törzset, a Készenléti Rendőrségen, a fővárosi és a vármegyei rendőr-főkapitányságokon pedig csapatszolgálati törzseket működtet, közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A szavazóhelyiségek környezetében szombaton és vasárnap is biztosítják a visszatérő rendőri jelenlétet. A szavazóhelyiségben a rend fenntartása elsődlegesen a szavazatszámláló bizottság elnökének a feladata. Ha a szavazatszámláló bizottság elnöke rendőri intézkedést kér, a rendőrség köteles intézkedni.
A rendőrségi fogdán fogvatartottak választójoga gyakorlásának biztosítása érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket, ennek részeként felmérik a mozgóurnaigényeket, kapcsolatot tartanak a választási szervekkel, és biztosítják a mozgóurnás szavazás zavartalan végrehajtását.
A rendőrség garantálja a Nemzeti Választási Központ működésének zavartalanságát is.
A közleményben emlékeztettek, hogy a szabad elhatározáson alapuló választójog gyakorlásának lehetősége valamennyi munkatársuk számára biztosított, minden egységük ennek megfelelően szervezte a szolgálatot. A hivatásos állomány tagjai a szavazáson csak polgári ruhában vehetnek részt, szavazati joguk gyakorlásakor nem viselhetnek fegyvert, kényszerítő eszközt.
A választás napján a szavazással összefüggő rendőri feladatokat végrehajtó egyenruhás állomány szolgálati öltözetének kötelező viselete a fehér ing vagy blúz, a Készenléti Rendőrség állományában a fehér teniszing. Az állomány lőfegyver nélkül teljesíti szolgálatát.
Szöveg: MTI
Illusztráció: Police.hu






