Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kovács Zoltán csapata a TFSE vendégeként lép pályára a 9.-12. helyért megrendezett mérkőzésen.

A két csapatnak a szezonban ez már a negyedik mérkőzése lesz egymás ellen a mérleg nyelve pedig a miskolci gárda felé billen 2:1 arányban.

Jól ismeri egymást a két csapat – kezdte mérkőzés előtti esélylatolgatását Kovács Zoltán vezetőedző. Több variációs lehetőséget is gyakorlunk az edzéseken, hogy alkalmazkodni tudjunk a TFSE játékához. Agresszív nyitásokra, valamint pontosabb nyitásfogadásra lesz szükség a jó eredményhez. Látványos, izgalmas labdamenetekre számítok.

Az elmúlt egy hónapban most fogunk velük játszani harmadjára – emlékezett vissza Árva Milán a MEAFC-Peka Bau csapatkapitánya. Tudjuk mire kell készülnünk, ha azt a játékot tudjuk ellenük játszani, amit szeretnénk, három ponttal fogunk hazatérni – mondta a 29 éves szélsőütő.

A mérkőzést élőben közvetíti majd a hazai csapat 18 órától a Sport Média YouTube-csatornáján.