Az osztrák fővárosban 2015 óta minden harmadik osztályos kap egy füzetecskét, amelyben a házi kedvencek szükségleteiről, a kutyák, macskák és hörcsögök testbeszédéről és az állattartással járó kötelezettségekről olvashat. A cél, hogy a gyerekek megértsék, a kisállat nem árucikk és ezt a tudást továbbadják a környezetüknek is.

Eddig mintegy 115 ezer bécsi harmadik osztályos kapta meg az „Állati profik – háziállatok” című kiadványt, amely a Bécsi Állategészségügyi Hivatal és a Tierschutz macht Schule nevű egyesület közös tájékoztató füzete. Ebben a gyerekek például a házi kedvencek testbeszédéről, az állatvédelmi törvényről és arról olvashatnak, mekkora felelősséget vállal az, aki kisállatot vesz magához. A tanórákon jól használható olvasmányokhoz érdekes rejtvények, feladatok is tartoznak.

A füzet tartalmát most újabb, az internetes kisállat-vásárlásról szóló fejezettel egészítették ki. Ausztriában – néhány kivétellel – szigorúan tilos ugyan közterületen kisállatot árusítani, és az állatvédelmi törvény ide sorolja az internetet is, mégis virágzik ez az üzletág.
A város célja, hogy már a legkisebbek is tisztában legyenek azzal, hogy a kisállat nem árucikk, amelyet néhány kattintással megveszünk a netről. Csak  akkor lehet ugyanis véget vetni a kisállat-kereskedelem ezen illegális formájának, ha ez mindenki számára egyértelmű.

A gyerekek ugyanis szívesen osztják meg a tanultakat a barátaikkal és a családtagjaikkal, így például a szüleikkel, hozzátartozóikkal is. „Így az egész lakosságban gyorsabban lehet tudatosítani az állatvédelem fontosságát” – magyarázza Lea Mirwald, a Tierschutz macht Schule egyesület ügyvezetője. Jürgen Czernohorszky, Bécs állatvédelmi tanácsnoka pedig ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy
„minden gyereknek, aki Bécsben jár iskolába, legalább egyszer mélyre ható ismereteket kell szereznie állatvédelemből”.