Itt van például az ananász, a kávé, a kakaó és persze a banán is. A világ banántermelésének mintegy 13%-áért felel Costa Rica, a gyönyörű közép-amerikai kontinens. Az ültetvények leginkább a Karib-tengeri oldalon találhatóak, nagyon gazdag termőfölddel, viszont nehézkes szállítással.
Az úgynevezett hordaléksíkságok, a vulkanikus talaj mind mind nagyon jól tesznek az imádott déligyümölcsnek, de annak ellenére, hogy ennyire szereti Costa Ricát a banán, nem őshonos növény, csak az 1800-as évek végétől termesztik. 1890-ben alapították a Boston Fruit Company-t, amiből később a híres Chiquita Bananas született (zgy még emlékszünk a Chiquita banánmatricákra?)
A Del Monte és a Dole csak az ’50-es években jelent meg, addig monopolhelyzetben volt a Chiquita. 4-féle banánfajta terem Costa Ricán: a cavendish, a gran enano, a grand nain és a criollo is más másért fontosak és szerethetőek.
Viszont mégis mik azok a banánvasutak?
Costa Ricán egyáltalán nincs jól kiépített úthálózat, mi több, még az utcanevekkel sem foglalkoznak, nehézkes a tájékozódás és közlekedés. Ezért hozták létre az úgynevezett banánvasutakat, amelyek az ültetvényről egyenesen a csomagolóüzembe szállítják a banánokat. A gyümölcsöket kékszínű perforált zsákba húzzák még jóval a szüret előtt, ez pedig mégvédi őket az UV-sugárzástól. Egy óriási fürt leszüreteléséhez két ember kell, hiszen míg az egyik tartja a nehéz, nagy csokor banánt, addig a másik vágja azt. Még a kék zsákokba húzva vonatoztatják el őket a csomagolóüzembe.
Igen ám, de azért a kevés járható útból van olyan, aminek keresztezi útját a banánvasút. Vagyis, sokszor kell várakozni az úton átkelő kocsiknak, hiszen előttük sűrűn rakva száguldanak el Costa Rica büszke gyümölcsei. Vagyis nem egy vonat miatt álnak a sorompónál… hanem a banánfürtök miatt. Így néz ki a procedúra:
