Kezdőlap OXYGEN MARKETING Oxygen Promóció

Árva gyerekeket vidított fel egy nyúl

Három kilogrammos csoki nyulat adományozott az Oxygen Media. A szerkesztőségnél már Húsvétot megelőzően ott volt az édesség, ráadásul, ha vendég jött hozzánk elcsodálkozhatott rajta, hiszen rögtön a bejáratnál kapott helyet. A napok során aztán annyira megszerették a dolgozók, hogy nem voltunk képesek rá hogy elfogyasszuk, ezért döntöttünk úgy, hogy felajánljuk. Televíziós stábunk az adományt április közepén adta át a Győr-Moson-Sopron megyei Gyermekvédelmi központ igazgatójának. Azért nem a gyerekeknek vitték közvetlenül, mert a koronavírus elleni védekezés miatt olyan szabályok éltek akkor, melyek nem tették azt lehetővé. Ez a szervezet akkor kezdi tevékenységét, amikor a gyerekeket családjukból veszélyeztetettség miatt kiemelték, s szükségessé válik ideiglenes hatályú elhelyezésük – a megyei központ képes érzelmi és szociális biztonságot nyújtani az elhelyezett gyermekek számára..  Az Oxygen Media több mint 3 kg-os adományát aztán napok múlva Háromszéki Ildikó igazgató el is juttatta a gyerkőcökhöz, akik óriási örömmel fogadták az ajándékunkat.