Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
December 10. az emberi jogok világnapja, amelyre idén az Amnesty International Magyarország egy rendhagyó eszközzel hívja fel a figyelmet – egy adventi naptár segítségével, aminek első 9 ablaka mögött 9 olyan ártatlanul elítélt és bebörtönzött emberrel találkozhatunk, akiknek ügyéért egy petíció aláírásával és egy levélküldéssel bárki sokat tehet. 

Háttér

Az Amnesty International 21 évvel ezelőtt, 2001-ben indította el Write for Rights kampányát, amelyben több mint 200 országban segítik azokat az embereket, akiknek bármilyen okból sérültek emberi jogai azért, mert vállalták véleményüket és kiálltak egy-egy társadalmi vagy politikai ügy mellett. De hiába nőtte ki magát 
az elmúlt két évtized alatt a Write for Rights a világ legnagyobb emberi jogi eseményévé, a kezdeményezés Magyarországon eddig nem tudott jelentős számú résztvevőt bevonni.

Kampánycél

A kampány egyértelmű célja, hogy átélhetőbbé, kézzelfoghatóvá tegye a hazai közönség számára a Write for Rights – magyarul Levélíró Maraton – kampányt, és ezáltal minél több társadalmilag érzékenyt embert inspiráljon arra, hogy egy petíció aláírásával, levél vagy email elküldésével álljanak ki a jogtalanul elítélt, bebörtönzött emberekért.

Kreatív koncepció

A decemberi időszakra reflektálva a feat. meglepő ünnepi köntösbe csomagolta az Amnesty International 2022-ben aktuális eseteit – egy rendhagyó adventi kalendáriumba, aminek első 9 ablaka alatt a 9 ártatlanul elítélt és bebörtönzött emberrel találkozhatunk. A december 10-i ablak alatt pedig egy felhívással az emberi jogok napján induló kezdeményezésben való részvételre.

A Kalendárium az emberi jogokért a https://www.amnesty.hu/leveliromaraton oldalon elérhető, látványos online verzió mellett fizikai formában is testet öltött, amivel több belvárosi könyvesboltban, szerkesztőségben és influencer aktivitásban is találkozhat a célcsoport az ünnepek előtt.

A fizikai formában megvalósult, speciális nyomdatechnikával készült kalendárium több hónap összehangolt munkája által láthatott napvilágot decemberre, amiben az ügynökség mellett  Csuth Péter illusztrátor, és a látványos papír installációkat készítő EDINAS PAPER is nagy szerepet játszott.