Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Az év utolsó bajnoki mérkőzésére készül a MEAFC-Peka Bau

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Miskolc Extraligás férfi röplabda csapata szombaton 18 órakor lép pályára utoljára ebben az esztendőben.

Bagó László tanítványai szeretnék jó szájízzel befejezni a 2023-as évet, azonban nehéz ellenfél vár rájuk a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes Pénzügyőr SE személyében. ,,A legutóbbi fordulóban a Kaposvár ellen láttam sok biztató jelet, ami a szettnyerésben is megmutatkozott, valamint pályán tudtuk tartani a Kaposvár legerősebb összeállítását. Ugyanolyan bátran és agresszívan kell pályára lépnünk, és akkor a Pénzügyőr ellen pontot vagy pontokat is tudunk szerezni" – mondta Bagó László vezetőedző.

,,Az év utolsó mérkőzésén igyekszünk megszorongatni a PSE csapatát, nagyon örülnék neki ha mindenki tudása legjobbját nyújtana és minden elemében tudnánk hozni egy jó átlagot.” – osztotta meg velünk a mérkőzés előtti gondolatait csapatunk többszörös magyar bajnok játékosa Kovács Zoltán.

Tehát minden kedves szurkolót arra bíztatnak, hogy a helyszínen szurkoljon a csapatnak!

A MEAFC és az Első Miskolci Lions Club közös összefogásával szeretné támogatni a Miskolci Tüskevár Óvodát, mely olyan szegregált intézmény, mely ellátja a sérült, óvodáskorú gyermekek komplex gyógypedagógiai fejlesztését. Az intézmény az értelmi fogyatékos, autista, magatartás zavarral küzdő (ADHD), értelmi fogyatékossághoz társuló mozgás, látás, hallás, valamint súlyos- halmozott értelmi fogyatékos 3-7 éves gyermekek nevelését-oktatását végzi.

Amennyiben szívesen segítenéd az óvoda munkáját, a 2023.12.16. szombati Extraliga mérkőzésen támogatói jegy vásárolható, melynek teljes összegével a Tüskevár Óvodát támogatjuk. A támogatói jegy 500.-Ft-tól vásárolható. Ezen kívül a mérkőzések alatt a MEAFC Shopban eladott termékek bevételének egy részével valamint a bejárat mellett elhelyezett gyűjtőládába érkezett összeggel is a Tüskevár munkáját támogatjuk!

A mérkőzésekre a belépés továbbra is ingyenes!