Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A két csapat legutóbb egy végletekig kiélezett szoros meccset játszott.

A MEAFC extraligás férfi röplabda csapata szerda este Kecskeméten lép pályára a Magyar kupa nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén. A miskolci mérkőzésen KRC siker született 3:1 arányban, így ha tovább akar jutni a Bagó a legénység bravúrra lesz szükség.

Bagó László vezetőedző osztotta meg gondolatait a kupa meccs előtt: – Kupa párharc első meccsén hátrányba kerültünk, ezzel nehezebb helyzetbe hoztuk magunkat, de a továbbjutás sorsa a második mérkőzésen dől el. A két kupameccs között egy bajnoki fordulón is túl estünk egymással, ahol egy végletekig kiélezett szoros meccset játszottunk. Szerda este sokat kell javulnia a játékunknak ahhoz, hogy felvegyük a versenyt és kiharcoljuk az arany szettet és a továbbjutást a jó erőből álló Kecskemét ellen. Ezzel a harcossággal kell pályára lépnünk, veszítenivalónk nincs.

A mérkőzést élőben közvetítik a MEAFC YouTube-csatornáján 19 óra 30 perctől.