Új dalával visszatér a gyökereihez.
Demi Lovato ismét reflektorfénybe kerül, ezúttal visszatérve ahhoz a műfajhoz, amely révén először ismertté vált: a popzenéhez. Az énekesnő az elmúlt években a rockosabb hangzás felé mozdult el, legutóbbi stúdióalbumai – köztük a Holy Fvck és a rockosított slágereket tartalmazó Revamped – ennek jegyében születtek. Most azonban egyértelmű jelek utalnak arra, hogy újra a pop áll a középpontban.
Lovato kicsit kipucolta közösségi oldalait és egy rövid TikTok-videóban egy új, eddig nem hallott dalrészlet hangzott el tőle, amelyben azt énekli: „it feels so right”. A rajongók szerint ez nemcsak új dal érkezését jelzi, hanem egy teljesen új popkorszak nyitányát is jelentheti. A videó futótűzként terjedt a közösségi oldalakon, ahol a kommentelők a popikon újjászületéséről beszélnek.
Demi Lovato a közelmúltban már nyilatkozott arról, hogy pozitívabb lelkiállapotban van, és olyan dalokon dolgozik, amelyekben a szerelem és a felszabadultság kap hangsúlyt. Az új zenei irány tehát nemcsak stílusbeli váltás, hanem egy személyesebb, kiegyensúlyozottabb korszak megnyilvánulása is lehet.
A hivatalos megjelenési dátumot vagy a dal címét egyelőre nem tették közzé.