Egy fiatalkorú fiú meg akarta a vád szerint torolni, hogy tanárnője bejelentése nyomán bilincsben vitték el az ő egyik barátját, ezért kést hozott be, öléssel fenyegetőzött és még akkor is a kést követelte vissza, amikor az igazgató a szúrófegyvert elvette tőle.
Ez a magyar valóság? Igen, ez az. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen emberölés előkészületének bűntette miatt, aki kést vitt az iskolába, közölte osztálytársaival, meg fogja szurkálni tanárnőjüket.
A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy ózdi szakiskola tanulója, a megdöbbentő cselekmény előzménye, hogy az intézmény udvarán 2023. május elején ét kiskorú iskolás fiú vitatkozott, lökdösődött. A gyógypedagógusként dolgozó tanárnő szétválasztotta őket, ezért az egyik fiú azzal fenyegette meg, hogy megöli. A tanárnő erről beszámolt erről az iskolaőrnek, a fiút a rendőrök bilincs alkalmazásával előállították a rendőrkapitányságra.
A vádlott tudomást szerzett a történtekről, felháborodott azon, hogy bilincsben vezették el a barátját, elhatározta, hogy kést fog vinni az iskolába és megöli a tanárnőt. Pár nap múlva otthon magához is vett egy 20 cm hosszúságú kést, az osztályteremben elővette, közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket. Néhány tanuló értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a vádlottól a kést, és átadta a főigazgatónak, aki elszámoltatta a vádlottat.
Délelőtt megérkezett az iskolába a tanárnő, miután tájékoztatták az előzményekről, bement az osztályterembe, hogy megtartsa az óráját, a fiatalkorú vádlott ekkor egyenesen azt követelte tőle, adja vissza a kést, mert azzal akar bosszút állni rajta, le fogja szúrni, amiért rendőrt hívott a barátjára. A sértett értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit, akik haza vitték a fiúkat.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve.