Kezdőlap BORSOD Borsod - Gazdaság

Élő vagy mű? Piac vagy webshop? És mennyi az annyi?

Tavaly a nordmann fenyő volt a sláger, de szép számmal fogyott a lucfenyő és az ezüstfenyő is. Idén pedig már a szezon kezdete előtt rengetegen vásároltak otthonra műfenyőt.

Hogy az élő vagy a műfenyő a környezetbarátabb megoldás, arról vitatkozhatnánk. A mi érveinket egy korábbi cikkünkben megtalálhatjátok, inkább most az anyagi oldalát közelítjük meg. A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szerint idén10-20 százalékkal emelkedett a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt. 2020-ban igencsak megnőtt a kereslet, hiszen a járvány miatt egyre többen karácsonyoztak otthon.

A termelők idén csak minimálisan emeltek az árakon, a viszonteladói ár viszont érezhetően növekedett. A kereskedőknek ugyanis számolniuk kellett a bérek emelkedésével és a megemelkedett szállítási költséggel.

A tavalyi év folyamán az egyik legnagyobb kertészeti áruházláncban a 125-150 centiméteres nordmann fenyő ára 10990 forint volt, idén már 11900 forintért van feltüntetve a kínálatukban. A lucfenyő és az ezüstfenyő árában egyelőre nincs nagy változás a tavalyihoz képest.

Egyelőre helytálló az a jóslat, miszerint idén a karácsonyfa méteréért átlagban egy ezressel kell majd többet fizetni. De hogy alakul a műfenyő ára?

A magyarok nagy része műfenyővel készül az ünnepekre.  Miskolcon, a Búza tér környékén már javában zajlik a műfenyő vásár.

Ezek a műanyag, összeszerelhető fenyők túlnyomóan Kínából érkeznek, a minősége pedig a legtöbbnek megkérdőjelezhető. Egy dús műfenyő ára a weben 15-20 ezer forint, ezek nagy része viszont nem tart 5-6 évnél tovább, így hatalmas az ökológiai lábnyomuk. A minőségi, fenntarthatóbb fákért már alaposan a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ezekért a példányokért akár 50-150 ezret is elkérhetnek.