Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Ennyien buktak le, hogy nem kötötték be magukat

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem 280 gyermek életét veszélyeztették a sofőrök az elmúlt egy hónapban azzal, hogy nem használták a gyermekbiztonsági rendszert az autóban. 

Márciusban indította el az Országos Rendőr-főkapitányság a Csat(t)lakozz! kampányt, amely a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára, azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára fókuszál, írja a Police.hu.

A kampány során a rendőrök kiemelten figyelnek a passzív biztonsági eszközök használatára. A cél az, hogy javuljon a közlekedés biztonsága, kevesebb személyi sérüléssel járó közúti baleset történjen, illetve ezek kevésbé legyenek súlyosak.

A rendőrök júliusban célzott ellenőrzést tartottak. Figyeltek az utasokra is, összesen 12 008 ember nem csatolta be magát. A sofőröknél 10 035, az elől ülőknél 1432 esetben észlelték a rendőrök, hogy becsatolt öv nélkül utaztak. A hátsó ülésen utazók sem jeleskedtek a szabályok betartásában, közülük 541-en ignorálták a biztonsági övet, áll az összesítésben. 

A rendőrség szerint riasztó tény, hogy az ellenőrzések során a felnőttek 277 esetben nem használták a gyermekbiztonsági üléseket. Ezzel kockáztatták azt, hogy egy esetleges balesetnek akár élethosszig tartó nyomát viseljék a testükön a gyerekek, de bekövetkezhetett volna ennél súlyosabb tragédia is.

Az adatok azt mutatják, hogy az emberek elsősorban lakott területen belül nem tartották be a szabályokat, ahol 10 610-en utaztak védelem nélkül. Lakott területen kívül 967-en, autópályán 431-en hagyták figyelmen kívül a biztonságot.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra is, hogy egy közlekedési balesetben a biztonsági övet becsatolók túlélési esélye nagyságrendekkel magasabb az öv használata nélkül közlekedőkhöz képest. Ha tehát valaki beköti magát, a sérülések súlyossági foka is alacsonyabb, sőt, a sérülés el is kerülhető.

A kampány során a rendőrök ellenőrizték a motorosokat is, és 69 olyan személlyel szemben intézkedtek, aki nem viselt bukósisakot.

Illusztráció: Police.hu