A Hungária együttes januárban elhunyt alapítója tiszteletére. A kockás napszemüveg formájú pad a város és a Strand Fesztivál együttműködésével, állandó köztéri alkotásként valósult meg a Margó Ede sétányon, a Zöldfa utcánál.

Lobenwein Norbert, a Strand Fesztivál alapítója és a pad ötletgazdája azt mondta: fesztiválszervezőként másfél évtizede vannak jelen Zamárdi életében, és a szórakoztatás mellett érzelmi pluszt is kívánnak adni a közönségnek.

A fesztivál ideje alatt több elhunyt művésznek állítanak emléket úgy, hogy utcát neveznek el róluk, ebbe a sorba illik az is, hogy egy Fenyő Miklós világát megidéző emlékpaddal gazdagodik Zamárdi. A rendezvényen részt vett az idén januárban elhunyt Fenyő Miklós két gyermeke, Diána és Dávid, valamint korábbi élettársa, Balogh Erika is.

A Strand Fesztivál szervezői az emlékpad avatását követően közleményben jelezték, hogy

  • a Balaton-parti sétány a fesztivál idejére Fenyő Miklós nevét veszi fel, és utcát neveznek el például Szolnoki Péterről, valamint Fábián Juliról, Máté Péterről, Siklósi Örsről és DJ Palotairól is.
  • Egy különleges gesztusként DJ Palotai idén is fellépőként szerepel a Strand Fesztivál programjában, és a neki járó tiszteletdíjjal a szervezők a művész családját segítik

A Strand Fesztivált a jövő héten, szerdától szombatig tartják Zamárdiban.

(forrás: mti/fotó: Facebook/Zamásrdi a Balaton szíve)