Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Figyelembe véve a helyi szabályozásokat. Az Európai Parlament vasárnap este, 20.15 után teszi közzé az első becslést az új EP összetételéről, a 27 tagállam előzetes eredményeit pedig 23 óra után közlik, miután az utolsó szavazókörök is bezártak. 

Bár Magyarországon már este 7 órakor bezárnak a szavazókörök, az EP-választás előzetes eredményeit az uniós előírások alapján nem lehet közzétenni addig, amíg az unióban minden szavazókört be nem zárnak. 

Vagyis a magyarországi előzetes eredmények közlésével is meg kell várnia a Nemzeti Választási Irodának, hogy este 11 órakor bezárjanak az olaszországi szavazóhelyiségek.

Az azonban nem tiltott, hogy a választások előtt készült közvélemény-kutatások, illetve esetleges exit-pollok alapján becsléseket hozzanak nyilvánosságra az EP-választás várható eredményéről. 

Magyarországon a helyi szabályozás miatt azonban a szavazásra vonatkozó exit-pollokat is csak a szavazóhelyiségek zárását követően lehet közölni.

Az EP közlése szerint azon hat ország esetében, ahol a választások június 9-e előtt zajlottak le – Ausztria, Ciprus, Németország, Görögország, Málta, Hollandia -, a nemzeti előrejelzéseket, illetve becsléseket a legkorábban vasárnap, közép-európai idő szerint 18.15-től teszik közzé, majd a honlapon óránként frissítések jelennek meg azon országok esetében, ahol a szavazás lezárult, és ahol az exit-pollok vagy tagállami előzetes becslések rendelkezésre állnak.

(forrás: mti)