Gáspár Laci, polgári nevén Gáspár László Balassagyarmaton született 1979. június 12-én. Négy testvére van. Iskoláit szülővárosában végezte, vízvezeték-szerelőnek tanult. Már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert. 

Énekelni 7 éves korában kezdett komolyabban. Első sikerét az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc-dallal megnyerte az ének kategóriát. Jutalmul az igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer használatának fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius és George Benson. Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz mellett a soul és az R'n'B is hatott.