Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Januárban a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig fogunk vonulni, oda ahol ősszel kirúgták az első öt tanárt – olvasható a noÁr weboldalán.

A Pedagógusok Szakszervezete, a Tanítanék és a noÁr Mozgalom ezzel szeretné felhívni a figyelmet az oktatás problémáira. 

Úgy tudjuk, hogy a január 2-án, kedden útjára indult, hat napig tartó, 180 kilométeres tudásmenethez időközben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott.

Minden nap reggel 7.30-kor indulnak el az adott település iskolájától, majd délután megérkeznek a következő településre, ahol beszélgetéseket, fórumokat szerveznek. 

Íme a részletes program:

1. nap (2023. január 2. hétfő)

Indulás: 7.30 óra, várható érkezés 15 óra.
Távolság: 29,7 km
Útvonal: Miskolc, Herman Ottó Gimnázium – Harsány – Vatta – Bükkábrány, Arany János Általános Iskola (3422. Bükkábrány Béke utca 35)

2. nap (2023. január 3. kedd)

Indulás: 7.30 óra, várható érkezés 16 óra.
Távolság: 33,8 km
Útvonal: Bükkábrány Béke utca 35 – A 3-as főúton Mezőnyárád – Mezőkövesd a városon át – Szihalom-Füzesabony- Kerecsend, Magyary Károly Általános Iskola (3396. Kerecsend Bereksor utca 2)

3. nap (2023. január 4. szerda)

Indulás: 7.30 óra, várható érkezés 16 óra.
Távolság: 35,7 km
Útvonal: Kerecsend Magyary Károly Általános Iskola (3396. Kerecsend Bereksor utca 2) – Kápolna – Ludas – Karácsond – Gyöngyös, Fő tér

4. nap (2023. január 5. csütörtök)

Indulás: 7.30 óra, várható érkezés 15 óra.
Távolság: 23,3 km
Útvonal: Gyöngyös, Fő tér – Hort – Hatvan, 5. számú Általános Iskola (3000. Hatvan Szabadság út 13)

5. nap (2023. január 6. péntek)

Indulás: 7.30 óra, várható érkezés 16 óra.
Távolság: 28,1 km
Útvonal: Hatvan, 5. számú Általános Iskola (3000. Hatvan Szabadság út 13) – Kerekharaszt – Aszód – Gödöllő, Damjanich János Általános Iskola (2100 Gödöllő Batthyány János utca 32.)

6. nap (2023. január 7. szombat)

Indulás: 7.30 óra, várható érkezés 16 óra.
Távolság: 29,4 km
Útvonal: Gödöllő, Damjanich János Általános Iskola (2100 Gödöllő, Batthyány János utca 32.) – Kerepes – Kistarcsa – Budapest határa – Örs vezér tere – Kerepesi út – Dózsa György út – Budapest, Kölcsey Ferenc Gimnázium (1063. Budapest, Munkácsy Mihály u. 26)

Aki szeretne, de nem tud becsatlakozni, az örökbe fogadhat 1-1 kilométert. Részletes információt a noar.hu weboldalon találtok.

/Nyitókép forrása: a Tudásmenet az oktatásért! rendezvény Facebook-oldala/