Kezdőlap KÉK HÍREK

Hatvanhárom baleset történt egy hét alatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból

Az év harminchetedik hetében szeptember 11. és szeptember 17. között hatvanhárom közúti közlekedési baleset történt.

A rendőrök az őszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A vármegye útjain 2023. szeptember 11-e és szeptember 17-e között hatvanhárom közúti közlekedési baleset történt, ebből két esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor tizennyolc ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna – írja a police.hu.