Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Holnap kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy hónapon át több száz tudománynépszerűsítő programmal várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a fővárosban, vidéken és a határokon túl.

Az Akadémia közleménye szerint a tudomány ünnepi előadásokon egyebek mellett szó lesz arról, milyen lesz az Egyesült Államok az elnökválasztás után, milyen kihívásokkal néz szembe Európa, továbbá előadások hangzanak el a fúziós kutatások helyzetéről, a természeti veszélyek előrejelzéséről és még arra is választ kaphatnak az érdeklődők, hogy lesznek-e valaha az ember társai a robotok.

A programsorozat központi eseményeit a fővárosban az MTA-székház felújítása miatt a Humán Tudományok Kutatóházában tartják. Az itt zajló programokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján, és felvételről is megtekinthetőek lesznek.

Az egy hónapos rendezvény nyitóünnepségének idén a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara ad helyet november 4-én, ahol az egybegyűlteket először Erdei Anna, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, az MTÜ Programtanácsának elnöke köszönti, de beszédet mond Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora is. Az eseményen Kemenesi Gábor víruskutató A virológia 100 éve a járványok tükrében címmel tart nyitóelődást.

November 5-én kezdődik a Tudományünnep+ néven ismertté vált, kiemelt eseménysorozat, amelyet nemcsak a helyszínen, hanem élő adásban is figyelemmel követhetnek az érdeklődők. A Tudományünnep+ programban idén is a közvéleményt aktuálisan leginkább foglalkoztató témákat dolgozzák fel a közreműködők dinamikus stílusban.

A program részeként Bali János matematikus, zeneszerző, furulya- és fuvolaművész a budapesti szabadzene-szcénáról tart előadást, a brexittel és tágabb értelemben a dezintegráció problémakörével foglalkozik Halmai Péter közgazdász, Romsics Gergely történész pedig az Egyesült Államok utóbbi évtizedeinek társadalmi-gazdasági folyamatait elemzi. Stipsicz András matematikussal a hétköznapi értelemben nehezen megragadható négydimenziós térben kalandozhatnak az érdeklődők, Perczel András biokémikus pedig Gyógyír a kemofóbiára: miért nem veszélyes a kémia? címmel tart előadást a molekulák világáról.

A tudományünnepen több előadás is hallható lesz a fúziós kutatások helyzetéről, a természeti veszélyek előrejelzéséről, valamint arról, hogy milyen hatással vannak az általános melegedési trendek az időjárási és éghajlati szélsőségekre.

A fenntarthatóság rendszerszintű megközelítésével foglalkoznak a Forró fenntarthatósági kérdések interdiszciplináris tükörben című kétnapos rendezvény előadói, akik a jog, a mezőgazdasági termelés, az akkumulátortechnológia és a pszichológia oldaláról is számba veszik az aktuális trendeket, kockázatokat, lehetőségeket.

Idén első alkalommal a programsorozat keretében bemutatkoznak az Akadémia úgynevezett zászlóshajó programjai is, így az érdeklődők megismerhetik a Lendület Program, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj által támogatott kutatások, valamint az MTA nemzeti kutatási programjainak eredményeit.

A rendezvény pécsi nyitóünnepségét élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján, a rendezvénysorozat teljes programja a tudomanyunnep.hu oldalon érhető el. A tájékoztató szerint minden program díjmentesen látogatható, de a helyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött.

A Magyar Tudomány Ünnepét 2003 óta szervezik meg, arra emlékezve, hogy Széchenyi István 1825. november 3-án birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elődjének számító Tudós Társaság megalapításához.

(Nyitókép: Magyar Tudományos Akadémia)