Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Ideiglenes forgalomterelésre számítson a Gömöri felüljárón!

Következő állomásához érkezett a Gömöri felüljáró felújítása: vasárnaptól forgalomkorlátozást vezetnek be a 3-as főút belvárosi szakaszán.

A kivitelező szeptemberben először a híd alatti, önkormányzati kezelésben lévő területen kezdte meg a munkát, ami hamarosan a felüljáró átépítésével folytatódik. Az első ütemben a Gömöri felüljáró Kassa felé tartó mindkét sávját lezárják, a másik oldalon egy-egy sávon haladhat majd a forgalom mindkét irányban. A terelés első üteme várhatóan két hétig lesz érvényben, majd áthelyezik a forgalmat a lezárt szakaszra és ott is egy-egy sávon lehet majd közlekedni.

A 3-as főút belvárosi terheltsége miatt a reggeli és délutáni csúcsidőszakban várhatóan hosszabb menetidővel kell majd számolniuk az arra közlekedőknek. A leginkább érintett csomópontokban a rendőrség a forgalmat helyszíni forgalomirányítással segíti majd.

A torlódások megelőzésének érdekében a következő terelőutakat javasolja az önkormányzat:

 A 26-os út irányából az Ady Endre utca – Király utca – turbókörfogalom -Vörösmarty Mihály utca – Y-híd-Pfaff Ferenc utca-Kandó Kálmán tér (Tiszai pályaudvar)-Baross Gábor utca/Szinva utca

  • A József Attila utca irányából a fenti fordítottja
  • A 3. sz. fő közlekedési út Szilágyi Dezső utca irányából a turbókörfogalom – Vörösmarty Mihály utca – Y-híd-Pfaff Ferenc utca-Kandó Kálmán tér (Tiszai pályaudvar)-Baross Gábor utca/Szinva utca