Cirkusztörténelmet írt a Magyar Nemzeti Cirkusz. Olaszországból hozták haza az első díjat a lovasakrobaták a 23. Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválról. Az artistaművész és csapata első helyezett lett lovasakrobata számával.

Az Olaszországi Nemzetközi Cirkuszfesztivál, korábban Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztivál az Antonio Montico által 1999-ben létrehozott, minden évben megrendezett nemzetközi cirkusz verseny. A Közép-Olaszországban lévő Lazio régióban a cirkusz a legősibb látványosság. 

Két kategóriában is megmérettettek

"Az egyik a szabad idomítás, amit négy arab telivérrel és négy holland fríz lóval mutattam be. A produkció különlegessége az volt, hogy a lovak saját maguktól, ostor nélkül teljesítették a számot. A másik egy lovas akrobata szám volt, amivel sok helyen már díjaztak minket, itt a lovak hátán szaltózunk egyikről a másikra"

 – mondta a sajtónak  ifj. Richter József artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója. A szám különlegessége volt, hogy egy lovon három ember állt egymás nyakában. Köztük volt a nyolcéves Dominik, a fesztivál legfiatalabb artistája.  

Ez az első év, hogy magyar aranydíj született, a verseny történetében eddig ilyen nem történt.  

Az előadást Budapesten a XXII. kerületben láthatják a nézők november 13-ig.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)