A csapat egyelőre nem árulta el, hogy ki lesz Hawkins utódja, de minden bizonnyal erre is hamarosan sor kerül, mivel május 24-től koncertezni fognak. A Greg Kurstin (Adele, Paul McCartney, Pink, Liam Gallagher) produceri felügyeletével készült új albumra tíz dal került fel, amelyek természetesen főleg az elmúlt időszak feldolgozásáról szólnak és felvonultatják a gyász különböző stádiumait a dühtől kezdve a bánaton át a belenyugvásig és az elfogadásig. A lemez elkészítése felért egy terápiával Dave Grohl-ék számára, akik Taylor lelkületét és emlékét megőrizve haladnak tovább a közös útjukon.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Tavaly márciusban tragikus hirtelenséggel elhunyt a Foo Fighters dobosa, Taylor Hawkins, akiről Londonban és Los Angelesben is megemlékeztek egy-egy nagyszabású show keretén belül. A banda újévi üzenetében jelezte, hogy folytatják a közös zenélést, most pedig meg is érkezett a Rescued című új dal, amit június 2-án követ a teljes But Here We Are album.
NEKED AJÁNLJUK
Fél év alatt nyolc halottat és tizenöt sérültet követelek a lakástüzek
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 2025 első félévében 339 lakástűz keletkezett, 7-tel kevesebb, mint 2024 első hat hónapjában. A félév folyamán csaknem 4 ezer négyzetméternyi épített terület...