Kezdőlap KÉK HÍREK

Játszótéren rabolt, elrendelték a letartóztatását

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy miskolci játszótéren rabolta ki a sértettet.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított most, szeptember 4-én a késő esti órákban Miskolcon, a Győri kapu városrészben található egyik játszótéren odament a sértetthez, pénzét követelte azzal: hogy ha nem ad, megöli őt. Még szembe is köpte – tájékoztat a Miskolci Törvényszék.

Mindeközben a gyanúsított eddig ismeretlen társa is a sértetthez lépett, és nadrágjának hátsó zsebéből kivette a férfi pénztárcáját a benne lévő 100.000 forint készpénzzel és személyes okmányaival, majd távoztak a helyszínről.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet rablás bűntettének megállapítására. A bíróság álláspontja szerint a rablás bűntette miatt kiszabható büntetési tétel nagyságára figyelemmel a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélye reális, ezt nem ellensúlyozzák személyi körülményei, sőt erősíti az a tény, hogy jelen bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követhette el. Mivel a gyanúsított korábbról személyesen is ismeri a sértettet, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével meghiúsítaná vagy megnehezítené a bizonyítást. A terhelt esetében a bűnismétléstől is tartani lehet, figyelemmel arra, hogy büntetett előéletű, és további eljárások is folyamatban vannak vele szemben.

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges. 

Fotó: pexels