Hetedik alkalommal rendezi meg a vásárt, ötven kiállítóval egyetlen vármegyéből.

Ízek, hagyományok, értékek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből. Szeptember 14-15. között, immár hetedik alkalommal rendezik meg a vármegyei közfoglalkoztatási kiállítás és vásár rendezvényt Miskolcon, az Erzsébet téren, ahol vármegyénk valamennyi járása, tájegysége képviselteti magát.

A megjelenő áruk az adott tájegység hagyományait, egyedi ízvilágát képviselik, megtalálhatóak közöttük gyümölcsök, zöldségek, szörpök, lekvárok, zöldségkrémek, lecsók, befőttek, savanyúságok, tészták, de a helyben készült sütemények közül is lehet majd szemezgetni. A húsárut mozgó bolt kínálja majd a helyszínen, ami friss hentesárukkal várja az ínyenceket. Ezen kívül egyedi textiláruk, dísz- és ajándéktárgyak, kosarak, bútorok is megtalálhatóak a kínálatban.

A kiállítók számos akcióval és kóstolással egybekötött bemutatóval várják az érdeklődőket. A vásár mellett egész napos színpadi- és gyermekprogramok, bemutatók színesítik a rendezvényt.

A kiállítók között, a települések mellett, a közfoglalkoztatási alapon szerveződött szociális szövetkezek is bemutatkoznak. A rendezvény egyedülálló lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az érdeklődők közvetlenül a gyártóktól vásárolhassák meg a közfoglalkoztatásban előállított termékeket. Számos olyan üzem működik a vármegyében – akár tésztakészítő, savanyító, vagy varroda –, amely egykor a közfoglalkoztatási programban indult, mára pedig nemcsak munkát ad a helyieknek, hanem piaci viszonyok között is képes megállni a helyét. A közfoglalkoztatás több mint 10 éve van jelen a települések életében, számos olyan beruházás valósult meg a támogatás segítségével, amely révén mára már éttermek, áruházláncok elismert beszállítójaként állítanak elő  magas minőségű alapanyagokat, feldolgozott élelmiszereket a helyi kezdeményezésekből kinövő üzemek, kézműves műhelyek.