Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) a bustyaházi Szent Erzsébet Katolikus Óvodának gyűjt adományokat.

Az intézmény egy nálunk kevésbé ismert kárpátaljai nagyközségben, Bustyaházán (a Técsői járásban) működik. Az óvodába járó gyermekek egy kicsit megfogyatkoztak – hiszen a háború miatt több család menekült el –, de jelenleg is 47 gyermek jár az intézménybe. Az adománygyűjtés célja, hogy ők a megszokott, szerető környezetükben nevelkedhessenek tovább.

 

Adományozás

A természetbeni és a pénzbeli adományokat egyaránt várják. Az óvodával egyeztetve tanszereket, rajzeszközöket, játékokat, sportszereket, fejlesztő eszközöket, édességet, tartós élelmiszert, gyermek plédet/takarót, gyermekruhát, takarító- és fertőtlenítőszereket gyűjtenek. Az adományként befolyt összeget is a felsorolásban szereplő eszközök, kellékek beszerzésére fogják fordítani.

Szent Erzsébet napján, november 19-én adománygyűjtő kreatív workshopot szerveznek. A program a népi kézművesség és a természetben fellelhető anyagokból készülő játékok köré épül. Ezen a jótékony célú eseményen nem kell részvételi díjat fizetni. Mindenkitől azt kérik, hogy a kapott élményt lehetőségük szerint tárgyi vagy pénzbeli adománnyal viszonozzák.

A természetbeni adományokat Miskolcon, a Civil Központban (3530 Miskolc Széchenyi utca 12. fsz. 3.) gyűjtik. Amennyiben valakinél több adomány gyűlik össze, külön egyeztetés alapján gondoskodnak az elszállításról.

A pénzbeli felajánlásokat erre a számlaszámra lehet küldeni:

Takarékbank Zrt.

55800013-11012005-00000000

A közleménybe ezt írd: Kárpátalja!

Az adományokat november 30-ig várják és a Katolikus Karitásznak adják át, így a segítség biztosan átjut a határon és elér a címzetthez.

További részleteket az erke.hu honlapon találhattok.

Szent Erzsébet Katolikus Óvoda

Az óvoda több közösséget szolgál és több küldetést teljesít. A gyermekek vallásos szellemű nevelése erősíti a környezetében élő néhány száz fős, vegyes nemzetiségű katolikus közösséget.

Mindezek mellett az óvoda az alapításától kezdve kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyermek és a szüleik ismerjék és gyakorolják a magyar hagyományokat, miközben a településen és környékén a magyarok kis számban, teljes kisebbségben élnek.

Az óvoda mindkét csoportjában, valamennyi gyermek a származásától függetlenül két nyelven magyarul és ukránul tanul.

Mivel Bustyaházán nincs magyar nyelvű általános iskolai oktatás a gyermekek az óvoda elvégzése után a vasárnapi iskola program keretében tanulják tovább a magyar nyelvet és a magyar hagyományokat. Az óvoda pedagógusai a vasárnapi iskola munkájából is kiveszik a részüket.