Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két ember lett rosszul egy családi házban vasárnap hajnalban Sajószögeden, a Kodály Zoltán úton.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók légzésvédelem mellett, mérőműszerrel megállapították, hogy az ingatlanban használt, nyílt égésterű, gázüzemű fűtőberendezés használata közben keletkezett a mérgező gáz. Az épületben nem használtak szén-monoxid-érzékelőt, pedig azzal megelőzhető lett volna a baj.

A katasztrófavédelem szakemberei felhívják a figyelmet, hogy az otthonunkban célszerű minden nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő eszköz mellé szén-monoxid-érzékelőt helyezni!