Kezdőlap KÉK HÍREK

Két sofőrt keres a rendőrség

A balesetet okozó jármű vezetőjét, illetve annak az autónak a sofőrjét keresik, aki a gázolást követően megállt segítséget nyújtani.

A police.hu információi szerint szerint november 20-án 19 óra 15 perc körül egy férfi közlekedett – feltehetően szürke színű Opel – autójával a Miskolc, Baross Gábor úton, amelyről a Tüzér utcára kanyarodott be. A sofőr nem biztosított áthaladási elsőbbséget két gyalogosnak, és az egyik embert elütötte autójával.

A járművezető megállt, de a sértett ekkor nem érzett fájdalmat, és a felkínált segítséget visszautasította. A balesetet követően egy másik, járművével arra közlekedő ismeretlen férfi is megállt segítségnyújtás céljából, de a gyalogos ekkor sem kért segítséget. Ezt követően a felek – adataik megadása nélkül – elhagyták a helyszínt.

A sértett azonban másnap az időközben jelentkező fájdalmak miatt megjelent a kórházban, ahol az orvosok nyolc napon túl gyógyuló sérülést állapítottak meg.

A gyalogos elmondása szerint egy szürke színű, Opel márkájú, nagyobb méretű autó ütötte el, amelynek típusa lehet Zafira, Meriva és Vivaro is. Az autót vezető férfi 30 év körüli, rövid barna hajú volt és fekete színű ruházatot viselt.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy az ügyben szereplő mindkét járművezető a rendőrségen jelentkezzen, illetve aki a sofőrök kilétével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó szám.

A Miskolci Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.