Hosszú és alapos előkészítő munka, valamint a megfelelő jogi eljárások lezárását követően megkezdődik Miskolc ikonikus épületének, a Korona Szállónak a teljeskörű felújítása, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei tehetséggondozó központ kialakítása. A kivitelező átvette a munkaterületet, és a szükséges biztonsági intézkedések betartása mellett megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok.
A több mint 130 éves épület csaknem négy évtizede zárva, állapota az elmúlt években drámai mértékben romlott. Sokáig senki nem vállalkozott arra, hogy megmentse a kiemelkedő értéket képviselő ingatlant.
Az MCC 2020 végén vásárolta meg az épületet Miskolc önkormányzatától. Az ingatlan birtokba vételét követően az alapítvány folyamatosan állagmegóvási munkálatokat végzett az épületen, melyek célja az építészeti értékek megóvása és a további pusztulás megelőzése volt. A felújítással az MCC vállalta, hogy megőrzi és újjáéleszti a történelmi épületet, visszaadva régi rangját, és új, a 21. századi igényeknek megfelelő funkciókkal látja el.
A most induló beruházás az elmúlt évek egyik legnagyobb léptékű és jelentőségű fejlesztése Miskolcon, amelynek során a belváros nagy múltú épülete újul meg, és ezzel a város egy jelenlegi szégyenfoltja tűnik el a sétálóutcáról.
A felújítást követően az épület ismét Miskolc és a régió életének fontos kulturális központja lesz: otthont ad városi rendezvényeknek, konferenciáknak, kulturális programoknak, működik majd benne étterem, kávézó, valamint több mint 300 tehetséges diák tanulhat itt tízéves kortól egészen az egyetemi diploma megszerzéséig, sőt azon túl is.
a Széchenyi utcai épületrészben található vendéglátóhely – a mai kor elvárásainak megfelelő, ellenben a múlt századot idéző hangulattal – megnyitja kapuit a városban lakók és az odalátogatók előtt.
A miskolciak számára csak "Vörös teremként" (volt Kossuth mozi), illetve "Fehér teremként" ismert egykori galériás báltermek teljeskörű műemléki felújítást kapnak, és a nagyközönség számára is nyitottakká válnak, impozáns helyszínül szolgálhatnak majd városi nagyrendezvények, konferenciák, bálok, iskolai ünnepségek és szalagavatók megrendezésénél.
Az épületegyüttes által határolt belső udvar is teljesen megújul. A Patak utca felől – a diákok és az ide látogatók rekreációját szolgáló – "zöld szigetet" alakítanak ki, az épületet körülvevő közterületeken pedig kerékpártárolókat állítanak fel.
A tehetséggondozó intézmény oktatási célú helyiségei a meglévő épületállomány bővítésével létrejövő új épületszárnyakban kapnak helyet. A munkálatok végeztével, az épületegyüttes a harmadik legnagyobb központja lesz a Kárpát-medencei tehetséggondozó intézménynek.
A Mathias Corvinus Collegium számára kiemelten fontos, hogy a bontási és építési munkálatok a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák a környéken élőknek, az intézményeknek és a vállalkozásoknak. Ennek érdekében a kivitelező minden előírást maradéktalanul betart, a zajterhelést az előírt határértékek alatt tartja, a lehető legkisebbre csökkenti a szállópor mértékét, illetve további technikai megoldásokkal is törekszik a környezeti terhelés csökkentésére és a biztonság garantálására. Emellett a kivitelező vállalja, hogy a beruházás megvalósításának időszakában a villamosközlekedés zavartalan lesz.
A folyamatos tájékoztatásról egy információs honlap is gondoskodik, amelyet itt érhető el: https://koronaszallo.hu/