Kezdőlap KÉK HÍREK

Kizsebelte a baleset földön fekvő áldozatát

Megdöbbentő és lelketlen tett miatt emelt vádat az ügyészség, egy nő odament az elesett, felállni képtelen, beteg férfihez, és míg mások mentőt hívtak, ő kizsebelte.

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kifosztás bűntette miatt, aki az utcán elesett, egészségkárosodása miatt magától felállni nem tudó férfit, miközben mások mentőt hívtak részére, kizsebelte. Tizenháromezer forintot vett el tőle.

A vádirat szerint a vádlott 2024. szeptember elején az egyik miskolci utcán észrevette, hogy egy sörözőből távozó férfi a járdaszegélyben megbotlott, és az úttestre esett. A férfi egészségkárosodása miatt járási nehézségekkel küzd, magától felállni nem tudott. A söröző tulajdonosa és egy másik férfi siettek a segítségére, ketten kezénél fogva megpróbálták felsegíteni, azonban ez nem sikerült. A vádlott is odament, ám amikor a tulajdonos visszasietett, hogy mentőt hívjon, és ő egyedül maradt a sértettel, belenyúlt a bal nadrágzsebébe és kivett tizenháromezer forint készpénzt.

A sértett észlelte a cselekményt és rászólt a vádlottra, hogy adja vissza a pénzét, a vádlott viszont elszaladt. Az ügyészség a büntetett előéletű, különös visszaeső vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.