Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A héten lemondott vezetőedzői posztjáról Bagó László a férfi Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau-együttesénél.

A megüresedett pozíciót a vezetőség házon belül szerette volna megoldani, így logikus lépésként a háttérben eddig másodedzői feladatokat is ellátó Kovács Zoltán veszi át:

A kialakult helyzet nem szokványos, hiszen Kovács még aktív játékosa a MEAFC-Peka Bau-nak így a Magyar Röplabda Szövetség szabályzata szerint nem láthat el vezetőedzői tisztséget mérkőzéseken. Azonban a klub egy méltányossági kérelmet nyújtott be a szövetség felé, mely szerint az ugyancsak eddig másodedző Varga László ülhessen a kispadon a mérkőzéseken és megkaphassa az ideiglenes, A’ licenszet is, melyhez diploma szükséges. A MEAFC közleménye szerint Varga most végzi ezen tanulmányait az egri főiskolán.

A szövetség a hétvégi Dág elleni mérkőzésre engedélyezte Varga Lászlónak az ideiglenes ,A’ licenszet. Az hogy a szezon hátralévő részére is megkapja-e jövő héten fog kiderül amikor is az MRSZ döntést hoz erről.

Sok sikert és eredményes munkát kívánunk mindkét szakembernek!