Saját háza felrobbantásával fenyegette egy férfi a rendőrséget, azt mondta: megteszi, ha nem jönnek ki tíz percen belül. Kimentek. A vád terrorcselekménnyel fenyegetés.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt, aki betelefonált a rendőrségre, és közölte, hogy felrobbantja a családi házát.
A vádirat szerint az ittas állapotú vádlott 2025. február második felében az éjszakai órákban élettársával és három kiskorú gyermekével otthon tartózkodott a borsodi településen lévő családi házában. Mobiltelefonról felhívta a vármegyei rendőr főkapitányságot és azzal fenyegetőzött, hogy ha tíz percen belül nem érkezik ki hozzájuk a rendőrség, akkor kinyitja a gázpalackot és mindent felrobbant. A hívás alkalmával többször megismételte ezt a fenyegetését, majd közölte lakcímét is.
Két hivatásos állományú rendőr érkezett meg, akiket a vádlott az ingatlan udvarán várt. Az intézkedő rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az épületben mindösszesen egy darab üres állapotban lévő gázpalack volt fellelhető.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
(Illusztráció: Pexels)