Közösségi tanulóházat hozott létre Ózdon a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy az ózdi és a környék felzárkózó településeiről származó, nehéz körülmények között élő fiataloknak szociális segítségnyújtást biztosítson. A TanulÓzd névvel létrejött közösségi tanulóház a helyi igényekre reagáló, komplex ifjúsági és szociális munkára épülő intézmény. A szakmai előkészítését tavaly novemberben kezdték el, a gyakorlati munka pedig idén januárban indul 20 fiatal bevonásával, akiknek a közösségi tanulás mellett a szabadidő eltöltésére alkalmas, biztonságos teret hoznak létre.
A tanulóház a vidéki, elszigetelt légkörből érkező gyermekeket támogatva hídként szolgál a beilleszkedéshez városi környezetbe, emellett védett környezetet biztosít a tanulásra. Személyiségfejlődés-fókuszú programokat is összeállítanak a fiataloknak. A modellprogram 38 millió forintos magyarországi és európai uniós támogatásból valósul meg, és jövő március végéig tart.