Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

Leállt a távfűtés Miskolcon

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve a MIHŐ Kft. Ma leállította a fűtésszolgáltatást.

Mivel távhőszolgáltató – ez erre vonatkozó jogszabályok értelmében – a fűtési idény végéig, azaz május 15-ig a felhasználók rendelkezésére áll, a társasházaknak lehetőségük van ettől eltérő időpontban leállíttatni a fűtést. Azokban a lakóépületekben és intézményekben (elsősorban bölcsődékben, óvodákban, idősotthonokban), amelyekben ezt kérik, a MIHŐ továbbra is biztosítja a távfűtést.

A MIHŐ közleménye szerint a fűtés újraindítására lakóépületek esetében akkor kerülhet sor, ha az egy hőközponthoz tartozó összes társasházközösség – a fűtési megbízottakon vagy a közös képviselőn keresztül – együttesen jelzi igényét írásban a muszakiugyelet@miho.hu e-mail címen.

Intézmények esetében pedig a fogyasztó képviselőjének írásos jelzésére indulhat újra a szolgáltatás. A korszerűsített fűtési rendszerrel rendelkező épületben lakók számára javasolt, hogy a nyári időszakban a termosztatikus radiátorszelepeket hagyják teljesen nyitott helyzetben, ezzel az őszi fűtésindításkor tapasztalható számos kellemetlenség (mint pl. a radiátorszelepek letapadása, légtelenítési nehézség, zajpanasz) megelőzhető.