Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Még két nap van hátra a hosszú hétvégéből, mutatjuk, milyen idő lesz

Nem nyugszik meg az időjárás. A napsütést felhők zavarhatják meg, ismét megerősödik a szél, vasárnap pedig egyre több helyen eredhet el az eső.

Szombaton nyugat felől kisebb-nagyobb felhőtömbök érkeznek, amelyek időszakosan zavarhatják a napsütést, majd kora délutántól már egyre jobban befelhősödik az ég. Napközben kevés helyen eshet, estétől viszont – nagyobb eséllyel a déli országrészben – megnövekszik a csapadék esélye, zivatar is kialakulhat, írja előrejelzésében a Kiderül. A déli, délnyugati szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében lehet egy-két fokkal hűvösebb az idő.

Vasárnap hajnalra a szélcsendes részeken pára, köd képződhet, amely délelőtt feloszlik, kisüt a nap. Ugyanakkor eközben délnyugat felől fokozatosan mindenhol beborul az ég. A nap második felében egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor. A nyugatira, északnyugatira forduló szél időnként megerősödik. Hajnalban 2, 9, délután 11, 17 fokot mérhetünk.

Bár időjárási front nem lesz felettünk, a magasban enyhébb légtömeg áramlik fölénk, ami a melegfrontra érzékenyeknél kellemetlen tüneteket okozhat. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság, illetve a vérnyomás-ingadozás és a keringési panaszok is.

Az Időkép szerint a szeles idő tovább ronthat a helyzeten: fokozhatja a fejfájást, és ingerlékenységet, nyugtalanságot válthat ki. A hideg reggelek miatt sokaknál erősödhetnek a kopásos eredetű ízületi fájdalmak, illetve a görcsös panaszok.

A naposabb időszakok viszont javíthatják a hangulatot és a közérzetet, a felhősebb vidékeken azonban többen lehetnek kedvtelenek, lehangoltak. A hő- és komfortérzet többfelé romolhat, ezért érdemes melegen, rétegesen öltözni.

Forrás: Kiderül, Időkép
Illusztráció: Pixabay