A magyar mesterséges intelligencia és városfejlesztés új korszakába lép: megalakult az UrbanTech Platform.
Miskolc kezdeményezésére – a Gábor Dénes Egyetem, a HUN-REN SZTAKI, valamint több hazai és határon túli önkormányzat és szakmai partner részvételével – hivatalosan megalakult az UrbanTech Platform, amely a városi innováció, a mesterséges intelligencia (MI), a digitalizáció és az adatvezérelt közszolgáltatások terén kínál új együttműködési keretet.
A kezdeményezés célja, hogy a városok – mérettől függetlenül – hozzáférjenek a legmodernebb technológiákhoz, tudásbázishoz és gyakorlati megoldásokhoz, elősegítve az élhetőbb, hatékonyabb és fenntarthatóbb városi működést.
A platform hidat képez a kutatás, az oktatás, az ipar és az önkormányzatok között, és előmozdítja a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazását a városirányítás, a közlekedés, az egészségügy, a közbiztonság, valamint az infrastruktúra területén.
Prof. Dr. Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: „A sikeres MI-adaptációhoz négy dologra van szükség: adatra, számítási teljesítményre, pénzügyi környezetre és szándékra. Ezek megléte biztosítja, hogy az MI-alapú megoldások ne csak kísérletek maradjanak, hanem a mindennapi működés szerves részévé váljanak. Fontos, hogy ne csak a nagyvárosok, hanem a kisebb települések is lehetőséget kapjanak a csatlakozásra, hiszen Budakeszitől Csíkszeredáig mindenhol születhetnek érdemi innovációs javaslatok.”
„A városok – mérettől függetlenül – kulcsszerepet játszanak a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásában, és ezzel együtt az úgynevezett urban tech fejlesztésekben is”– fogalmazott Prof. Dr. Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos.
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere kiemelte: „A mesterséges intelligenciáról szóló közös gondolkodásunk egyik legfontosabb kérdése az élhetőség. Ma már nemcsak az épületek és az utak mutatják meg, milyen egy város, hanem a digitális rendszerek is. Ha a mesterséges intelligenciát be tudjuk építeni a városirányításba, valódi minőségi ugrást érhetünk el. Miskolcnak nem egyet kell lépnie előre, hanem hármat-négyet, és ehhez olyan felkészült, innovatív gondolkodású emberekre van szükség, mint akik ebben a programban részt vesznek.”
Kiemelt eseményként 2025 októberében Miskolc ad otthont a „Mesterséges Intelligencia a városok szolgálatában” című országos konferenciának.
További részletek a miskolc.hu-n https://miskolc.hu/aktualis/a-magyar-mesterseges-intelligencia-es-varosfejlesztes-uj-korszakaba-lep-megalakult-az-urbantech olvashatók.
Fotó: Facebook/Tóth Szántai József