A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves és egy 23 éves férfi ellen magánlaksértés és súlyos testi sértés bűntette miatt.

A vádlott testvérpár április végén, az éjszakai órákban jelentek meg a sértett férfi miskolci házánál, baseball ütővel és teleszkópos bottal (viperával) felszerelkezve, hogy megtorolják az édesapjukat ért vélt sérelmet.

Mivel a kapu nyitva volt bementek az udvarra, és a szintén nyitva lévő ajtón a házba is bejutottak. A házigazda éppen televíziót nézett, de amikor meglátta a férfiakat, számon kérte hogy, hogyan jutottak be és mit akarnak tőle, valamint felszólította őket, hogy távozzanak.

Ekkor mindkét férfi rátámadt, a kezükben lévő eszközökkel ütlegelték a testét és azt kiabálták, hogy: meghalsz! Az egyik elkövető a teleszkópos bottal olyan erejű ütést mért a sértettre, hogy az elveszítette az egyensúlyát, nekiesett a falnak, majd lezuhant a földre. A vádlottak ezt látva felhagytak a további bántalmazással és kiszaladtak a házból.

A sértett a támadás következtében a zúzódásos és repesztett sérülései mellett 8 napon túl gyógyuló alkartörést szenvedett el.

Magánlaksértés bűntette miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben – akik közül az idősebb vádlott büntetett előéletű, míg fiatalabb testvére büntetlen – felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.