Egy férfi tévesen riasztotta a mentőszolgálatot, majd miközben bódult állapota miatt ellátták, megrúgta a mentőápolót. Az ápoló közfeladatot ellátó személy – ezért a vád is súlyosabb.
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tévesen riasztotta a mentőszolgálatot, majd miközben bódult állapota miatt ellátták, megrúgta a mentőápolót – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a vádlott férfi 2025. január második felében a délelőtti órákban kábító hatású szertől bódult állapotban telefonon felhívta a mentőszolgálatot azzal a bejelentéssel, hogy egy mezőkövesdi ingatlanban lakó 75 éves nő öngyilkosságot készül elkövetni.
A kiérkező mentősök rájöttek, hogy a riasztás téves, és hogy a vádlott az, aki sürgős orvosi ellátást igényel. Félrebeszélt, agresszíven viselkedett, öngyújtóval a kezében egy gázkonvektort akart szerelni. De a bódult férfi elutasította a mentősök segítségét, ezért rendőri intézkedést kértek, akik testi kényszerrel befektették a mentőben lévő hordágyra, a mentősök pedig övekkel a felsőtestét becsatolták. A vádlott ekkor is ellenszegült, kapálózott, rugdosódott, az egyik mentőápolót halántékon rúgta, 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva. Rugdosta a mentőautó tetejét és oldalát is, három darab kötszereket és gyógyszereket tartalmazó műanyag rekeszt összetört.
Az állami mentőszolgálat tagja a mentéssel és a betegszállítással összefüggésben közfeladatot ellátó személynek minősül. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott – tudatta az ügyészség.
(Illusztráció: Országos Mentőszolgálat/Facebook)






