Egy doboz sörrel ült a buszmegállóban egy férfi Kazincbarcikán, érkezett egy részeg férfi, ráesett, amimtől a sör kiömlött. A másik fellökte és megverte a vád szerint.
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki a rá eső ittas férfinek azért okozott súlyos sérüléseket, mert miatta kiömlött az itala.
A vádirat szerint a vádlott 2024. február elején egy délután Kazincbarcikán, a buszmegállóban ült. Egy erősen ittas állapotban lévő férfi érkezett meg hozzá, ő is le akart ülni, de egyensúlyát vesztette, és rá esett a vádlottra. A vádlott kezében tartott dobozos sör kiömlött, ezért mérges lett, a maradék italt földhöz vágta, szidalmazta a férfit, majd két kézzel meglökte. A sértett földre esett, amikor pedig nehézkesen felállt, a vádlott ismét ellökte, ezután a földre került sértettet négy alkalommal a fején megrúgta.
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túli gyógytartamú sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott. (Illusztráció: pexels)