Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Mosolyt varázsoltak a gyerekek arcára az Áloméjen a Miskolci Állatkertben

A Dreamnight at Zoo program keretében tartósan beteg és fogyatékkal élő gyermekek, valamint családtagjaik tölthettek el egy különleges estét a Miskolci Állatkertben.

A Dreamnight egy nemzetközi kezdeményezés, amelyhez a Miskolci Állatkert már hosszú évek óta csatlakozik. A program célja, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagítsa azokat a gyermekeket és családokat, akiknek a mindennapjait különleges kihívások kísérik.

Az este során a résztvevők számos élményprogramon vehettek részt, emellett közelebbről is megismerkedhettek az állatkert lakóival. A rendezvény hangulatát az önfeledt pillanatok és a sok mosoly tette igazán emlékezetessé.

Az állatkert a programot követően köszönetet mondott valamennyi munkatársának, akik közreműködtek a rendezvény sikeres lebonyolításában. Hálájukat fejezték ki a támogatóknak is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a gyermekek még több meglepetésben és élményben részesülhessenek.

A program megvalósítását többek között Miskolc MJV Polgármesteri Hivatala, Matiscsák Éva alpolgármester, az MVK Zrt., a Vaga Banda, a Pizza Napoli Felsőzsolca, a Manó Manufaktúra Kreatív Műhely, a Mesés Mosoly Gyermekekért Alapítvány, a Milu Alapítvány a Miskolci Állatkertért, valamint a MIHŐ Kft. támogatta.

(Nyitókép: miskolczoo.hu)