Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Most hétvégén közel 200 helyszínen várja közönségét a Kulturális örökség napjai programsorozat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén mintegy kétszáz helyszínen több mint 400 programmal várja a Kulturális örökség napjai programsorozat országszerte a látogatókat a hétvégén. Csaknem ötven olyan épület is bejárható lesz a hétvégén, amelyeket csak a programsorozat idején lehet látogatni. Ilyen lesz például az Országos Széchényi Könyvtár Nemzeti Levéltárának megnyíló raktára vagy a köztársasági elnöki rezidenciaként működő budavári Sándor-palota.

Az idei rendezvénysorozat kiemelt témáját Európa-szerte az utak, kapcsolatok, hálózatok adják, így idén a szokásosnál nagyobb számban várják az érdeklődőket a közlekedéshez, zarándokutakhoz kapcsolódó épületek, programok, a hálózatokat bemutató vezetések és séták is. 

A városi séták vagy a történeti kertek, parkok bejárása között szerepel például a kiszombori Rónay-sírkert, a vácrátóti botanikus kert, a Fiumei úti sírkert, valamint a Salgótarjáni utca zsidó temetőjének tematikus sétái és a magyarországi kastélykertekbe szervezett programok.

A sorozat programjairól bővebb információk az oroksegnapok.gov.hu oldalon olvashatók.

 

(Fotó: oroksegnapok.gov.hu)