Az éjszaka folyamán megérkezett, majd gyorsan átvonult fölöttünk az enyhe időnek véget vető hidegfront.
Az Időkép jelentése szerint a front mögött északnyugat felől száraz, sarkvidéki eredetű hideg levegő áramlik be a Kárpát-medencébe, amely a hétvége időjárását fogja meghatározni.
A legtöbb helyen már ma is napos időre ébredhetünk, bár délnyugaton néhol pára- és ködfoltok jelenhetnek meg, ezek azonban délutánra feloszlanak. Az ország nagy részén egész nap napsütésre számíthatunk, amit leginkább gomolyfelhők tarkíthatnak. Északon viszont erőteljesebb felhőzet-növekedés várható, ahol helyenként hózáporok is kialakulhatnak. A nyugati irányból érkező szelet az ország jelentős részén élénk, erős lökések kísérhetik, kivételt képez ez alól a délnyugati terület.
Kora délutánra mindössze 1 és 6 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de az erős szél jelentősen rontja a hőérzetünket. Vasárnap továbbra is túlnyomóan napos időre számíthatunk, azonban a szél sokfelé erős marad, északnyugaton pedig akár viharos lökések is előfordulhatnak.