Két szezon után elköszönt Ana Tadic a DVTK HUNTHERM női kosárlabdacsapatától.
A francia válogatott szerb származású játékosa 2023 nyarán csatlakozott a miskolci együtteshez, melynek színeiben 80 mérkőzésen lépett pályára. A klub honlapjának csütörtöki közlése szerint a center az orosz Nika Syktyvkarhoz szerződik.
Tadic az előző szezonban történelmi sikert ért el a miskolciakkal, ugyanis a DVTK története első bajnoki címét nyerte meg, emellett a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett, az Euroligában pedig negyeddöntős volt. A mostani bajnoki idényt ezüstéremmel zárta, azonban a Magyar Kupában aranyérmet nyert a piros-fehérekkel.
"Mindent köszönök, Diósgyőr! Nagyon hálás vagyok ezért a két évért, és talán egyszer még visszatérek"
– búcsúzott a klubtól a 26 éves játékos, aki saját bevallása szerint nehéz döntést hozott meg, de olyan lehetőséget kapott, melyet nem tudott visszautasítani. (Forrás: mti, fotó: Facebook/DVTK kosárlabda)