Az utcán ököllel arcon vágott egy kiskorú fiút, majd elvette a fülhallgatóját a rablással vádolt férfi. Miskolcon. Az ügyészség javítóintézetbe küldené.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen rablás bűntette miatt, aki az utcán leszólított kiskorú fiút ököllel arcon ütötte, és elvette fülhallgatóit. A vádirat szerint ez év január közepén a délutáni órákban unokatestvérével sétált Miskolcon, észrevettek egy kiskorú fiút, az unokatestvére leszólította, kérdezte tőle, hogy van-e elektromos cigarettája.
A fiú gyaloglás közben zenét hallgatott, ezért nem értette a kérdést, ekkor kivette a fülhallgatót. Ismételt kérdésre válaszolta, hogy nem dohányzik, és már tovább akart indulni, amikor a vádlott elé állt, ököllel a bal arcán megütötte, és felszólította, hogy adja át a fülhallgatókat.
A sértett megijedt, és a fülhallgatópárt tokostól odaadta. A vádlott unokatestvére a helyszíntől távolabb állt és nem vett részt az elkövetésben – áll a vármegyei főügyészség közleményében.
A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, amely orvosi ellátást nem igényelt. Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott.
(Képünk illusztráció/pexels)