Egyelőre még nem tisztázott, hogy a tervezet pontosan milyen módon fog megvalósulni.
Sok helyen láthattuk és hallhattuk már a “dohányzás káros az egészségre” üzenetet, amely kapcsán idehaza is történtek különböző intézkedések, elég például a zárt térben történő dohányzás beszüntetésére gondolni a vendéglátóhelyeken, az olaszok azonban ennél is tovább mennének.

A jelenlegi tervezet szerint ugyanis a szabadtéri dohányzás betiltását is fontolgatják, amely elsősorban a tömegközlekedési megállókra, a bárok és szórakozóhelyek külterületeire, illetve a parkokra korlátozódna – utóbbiakra csak abban az esetben, ha gyerekek vagy terhes nők vannak a közelben.
A statisztikák szerint mintegy 11 millió olasz dohányzik, így őket biztosan érintené a döntés, és az esetleges birság is, amelyet 275 euróban határoznának meg. Az összeg ugyanakkor csökkenthető lenne, ugyanis azonnali befizetés esetén feleződne.

Az olasz egészségügyi miniszter javaslatai ugyanakkor nem mindenki tetszését nyerték el, az Vittorio Sgarbi kulturális miniszter például attól tart, hogy egy ilyen tilalom csak még inkább dohányzásra ösztönözné az embereket.
Az, hogy az elektromos cigarettákat is bevonják-e a körbe, egyelőre még nem eldöntött.