A mérkőzést nagy várakozás előzte meg hiszen a dági csapatot még sosem sikerült megverni, illetve ebben a bajnoki szezonban is a top csapatok közé sorolható.

Barócsi Ákos beszámolója:

Az első szettben igazi villámrajtot vett az egyetemi röplabda csapat. Remek támadásokat és szép védekezéseket láthatott a lelkes nézősereg így nem is volt meglepő a 16:6-os állás. A szett győzelem egy percig sem forgott veszélyben. Bár még a Dág tudott kozmetikázni az álláson, de így is 25:16-ra nyertük az első felvonást.

A második felvonásban is csapatunk uralta a játékot a Dág nem találta az ellenszert így hamar 10:5-ös vezetés alakult ki. Kozsláék folyamatosan irányították a játékot szép megoldásokkal sikerült is jól ellépni a vendég együttestől 15:9. Ezek után a MEAFC koncentrációja kicsit alább hagyott, ezt kihasználva a vendégcsapat az állást 17:16-ra módosította. Ettől a miskolci csapat ismét erőre kapott és 22:18-ra változtatta az eredményt. Innen már McLaughlin-ék nem engedték ki a szett győzelmet a kezükből 25:21 lett a vége.

A harmadik etapban Bagó László tanítványai ott folytatták, ahol az előző szettet abbahagyták. A MEAFC játékosokból sugárzott az önbizalom és ez az eredményen is meglátszott 10:8. A következőkben a vendégcsapatnak sikerült kiegyenlíteni 10:10. Ekkor Komlósi és Csizmadia felhúzta a nagy falat és Pazar blokkal vetették észre magukat ezzel 13:10-ra módosítva az állást. Majd jött egy remek Kapusi nyitás így 14:10-re változtatva az állást. Továbbra is irányítás alatt tartottuk a mérkőzést ekkor már 18:12-öt mutatott az eredményjelző. A Dág még egy utolsó rohammal közelebb került csapatunkhoz, de ez nem volt elég a szett győzelemhez. Így a harmadik felvonást 25:21 arányban nyerték meg Simkóék és vele együtt 3:0 arányban a mérkőzést is.

Az első másfél szettben nagyon kevés hibával és okosan játszottunk. A védekezésünkkel nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, ingyen nem adtunk pontot, azért meg kellett küzdeni a Dágnak. Alapjátékunk stabil volt, középen nagy csata alakult ki, a széleket uraltuk, feladóban pedig kiváló teljesítményt láthatott a közönség. Az eredmény biztató, jó úton járunk, sok munka van még előttünk – mondta Bagó László, a csapat vezetőedzője.

NBI Liga Alapszakasz

MEAFC-Miskolc – Dág KSE 3:0

MEAFC-Miskolc: Kozsla, Csizmadia, Komlósi, Kapusi, Simkó, McLaughlin

Csere: Karóczi (liberó), Kovács, Oláh, Tóth, Szabó, Faragó, Tordai

Nem kell sokat várni újabb hazai találkozóra, hiszem október 22-én szombaton 18 órától ismét az egyetemi körcsarnokban szerepel csapatunk. Az aktuális ellenfél a liga újonca a TFSE lesz.