Kovács-Tanács Istvánné Erika Mórahalomról családtagjaival és barátaival érkezett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság csillagászati látogatóközpontjába.

Még egy éve sincs, hogy megnyitotta kapuit a Bükki Csillagda és nemrég már az ötvenezredik látogatót fogadhatta a Répáshuta melletti létesítmény.

Kovács-Tanács Istvánné Erika elmondta, hogy szerint már tavaly eldöntötték, hogy mindenképpen szeretnének ide ellátogatni. Most egy téli pihenés során illesztették programjaik közé a BNPI csillagászati látogatóközpontját, s nagyon örült annak a kellemes meglepetésnek, hogy ő lett az ötvenezredik látogató.

A különleges alkalomból számukra Szádeczky Kornélia, a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának osztályvezetője nyújtott át egy ajándékcsomagot.

A kellemes, napos időnek köszönhetően rajtuk kívül még többen is betértek január 11-én a Bükki Csillagdába – ezen a napon a belépőjegyek mellé mindenki kapott egy-egy hűtőmágnest is ajándékba.

A Répáshuta melletti létesítmény az előzetesen tervezett látogatószámot egyébként már őszre elérte. A mérhető adatok alapján kiderült, hogy a vendégek nagy többsége tudatosan készül a látogatásra, hatvan százalékuk előre megveszi a jegyeket. De mindig vannak olyanok, akik kirándulás, utazás közben térnek be a látogatóközpontba, ahogyan azt az ötvenezredik látogató is tette.

A legnépszerűbb programelem a planetárium, azt követi a kiállítás, a kupola, majd a VR-élmények.

/Fotók: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság/bnpi.hu/